Galamb

	Látom a szép eget fölöttünk fényleni,
	Békesség csillagát rajtunk lengedezni.
	Talán vérmezõben háromszínû zászló,
	A Seregek Ura legyen oltalmazóm!
	Nem szánom véremet ontani hazámért,
	Mégis fáj a lelkem az én otthonomért.
	A bús harangok is néma hangon szólnak,
	Mikor indulni kell a szegény katonának.
	Mert még a fecske is, ahol nevelkedik,
	Búsan énekel, ha indulni kelletik.
	Felkötöm a kardot apámért, s anyámért,
	Megforgatom én a szép magyar hazámért!
	Köszönöm, Anyám, hogy felneveltél,
	Értem annyi könnyet kiejtettél.
	Én azt most már vissza nem szolgálom,
	Áldjon meg az Isten, azt kívánom.
	Köszönöm, Anyám, hogy nem neveltél,
	Értem semmi könnyet nem ejtettél.
	Én ezt most már vissza nem szolgálom,
	Verjen meg az Isten, azt kívánom.
	Elindultam szép hazámból,
	Vitézlõ magyar világból,
	Visszanéztem félutamból,
	Szemembõl a könny kicsordul.
	Bú ebédem, bú vacsorám,
	Boldogtalan minden órám.
	Nézem a csillagos eget,
	Sírok alatta eleget.
	Iszonyú vész gyûl mostan a hazánkra,
	Pogány hadak véres támadása.
	Váraknak eleste, falvaknak futása,
	Vérbe borult nemzetünknek hazája.
	Sír a szél, sírjon vele két szemem is,
	Vár-e még a kedvesem, hogyha szeret is?
	Áll-e még a ház, ahol megszülettem?
	Szép hazánkat soha el nem feledem.

	Lá tom a szé p eget f l ttü nk fé nyleni,
	Bé kessé g csillagá t rajtunk lengedezni.
	Talá n vé rmez ben há romszí n zá szló,
	A Seregek Ura legyen oltalmazó m!
	Nem szá nom vé remet ontani hazá mé rt,
	Mé gis fá j a lelkem az é n otthonomé rt.
	A bú s harangok is né ma hangon szó lnak,
	Mikor indulni kell a szegé ny katoná nak.
	Mert mé g a fecske is, ahol nevelkedik,
	Bú san é nekel, ha indulni kelletik.
	Felk t m a kardot apá mé rt, s anyá mé rt,
	Megforgatom é n a szé p magyar hazá mé rt!
	K sz n m, Anyá m, hogy felnevelté l,
	É rtem annyi k nnyet kiejtetté l.
	É n azt most má r vissza nem szolgá lom,
	Á ldjon meg az Isten, azt kí vá nom.
	K sz n m, Anyá m, hogy nem nevelté l,
	É rtem semmi k nnyet nem ejtetté l.
	É n ezt most má r vissza nem szolgá lom,
	Verjen meg az Isten, azt kí vá nom.
	Elindultam szé p hazá mbó l,
	Vité zl magyar vilá gbó l,
	Visszané ztem fé lutambó l,
	Szememb l a k nny kicsordul.
	Bú ebé dem, bú vacsorá m,
	Boldogtalan minden ó rá m.
	Né zem a csillagos eget,
	Sí rok alatta eleget.
	Iszonyú vé sz gy l mostan a hazá nkra,
	Pogá ny hadak vé res tá madá sa.
	Vá raknak eleste, falvaknak futá sa,
	Vé rbe borult nemzetü nknek hazá ja.
	Sí r a szé l, sí rjon vele ké t szemem is,
	Vá re mé g a kedvesem, hogyha szeret is?
	Á lle mé g a há z, ahol megszü lettem?
	Szé p hazá nkat soha el nem feledem.