Alfréd: Professzor úr! Hiszen... hiszen érzelmeik vannak, akárcsak nekünk.
Prof.: Érzelmeik?
Alfréd: Igen
Prof.: Ostobaság,vár a munka!
Krolock:
Szívből üdvözlök itt minden testvért!
Jó ismét együtt, bár utóbb - s ez tény -, mindössze
egy vérszegény parasztból lett estebéd.
Kedvünk el szállt hát, de mit mondtam én?!
Minden szűk évre jön egy bővebb, jobb év.
Mert ki örökké él, szomjazza mindig a friss vért.
Együtt:
És ebből mikor lesz elég?
A vér az amiből nem lesz elég!
Krolock:
Minden újabb áldozat, új vért ad, frissülést.
Együtt:
És ebből így sem lesz elég!
A vér az ami így sem lesz elég!
Nem laksz jól semmitől csak hajt az éh.
Idebent az üresség is egyre nő!
Hozzá a félelem majd jön a józanság.
Krolock:
De én azt mondom néktek, soha ne adjuk fel.
Íme áldott a végzet, egy új társ jött el.
Jött a sötétség nyomán, Ő egy szépség, pillantása az éj.
Tündöklő szép csillaglány, gyöngéd mint a szél.
És ha táncra kél, még szebb lesz majd az éjféli bál.
Ám Ő csak az enyém!
Mégse féljen senki, jut nektek más.
Mivel tegnap este még, jött két hívatlan vendég.
Vérük desszertként még ma éjjel mind rátok vár!
Úgy ám!
Együtt:
Isten rég meghalt, hát mért keresnénk?
Végtelen életre ítéltetvén.
Új fajként.
Nap tüze vonz, és mégis féljük a fényt.
A hazug szót hisszük, a rossz rejt reményt,
a jót mind megvetjük, s a gyűlölt hoz kéjt.
Rá itt egy új élet vár,
egy halhatatlan élet vár,
egy végtelen nagy út vár rá.
Krolock:
Elveszítve szívedet a vágy tüze hajt,
józanságod elmúlik majd.
Krolock és Sarah:
Most teljes a sötét nagy tenger és nincs sehol part
Sarah:
Hittem hogy a vágy majd felszabadít
Krolock:
Világodat zúzza most szét!
Krolock és Sarah:
Hisz teljes a sötét, csak zuhansz és már, nincs mi véd.