Volt, hogy kísért a múlt, felém kiállt,
S én hallottam sóhaját…
Volt, hogy már nem jutott, de elfogadott,
S belőlem kínt lopott…
Volt, hogy az lett a rossz, vagy az lett a jó,
Mit elhallgatott a szó…
Volt, hogy tépett a szél, vihar tombolt,
Mi elmosta a holnapot…

Vártam az éjjelt az erdők felett,
De mindig hajnal lett, s indulnom kellett,
Most úgy hull az eső, mint búsult emlékzápor,
Hamvaim, emlékim, szél viszi oly’ távol…
Teltek elmúltak az elveszett évek,
Olykor még fáj, ha néha visszanézek,
Most minden életmúltam lelkembe jelet karcol,
Mert ki szembeszáll magával, a múltjával megharcol…

Volt, hogy szakadt a szív, eltépett világ,
Eldúdolta gyászdalát…
Volt, hogy reám szakadt, keresztutak,
Írták a sorsomat…
Volt, hogy máshol talált, a kihűlt magány,
S arcán a bánat várt…
Volt, hogy eltűnt a múlt, hamuvá lett,
Örök csendbe tévedett…