A kocsma mögött már a világvége vár, ahol a győztes a cipőjére pisál. Gitárok küzdenek jegenyefák felett, nézem az elrobogó Göncölszekeret. A kékes sötétben neked koccanok, a nyelved piszkálja ki azt a mondatot, hogy a poharam alján ülepedik le egy adag szplín, amit begyűjt az este. Szorgos méhek helyett, tücskök zavarják a kozmosz végtelennek tűnő nyugalmát. Én meg azt akarom, hogy álljon az idő, legyen az éjszaka áttekinthető. Ne érezzem többé a percek múlását, ragadjon fent a Hold, ne kergesse vágyát! A sápadt fényben addig gerjesztem magam, míg ráébredek végre félig ájultan, hogy a csillagok azoknak ragyognak, akik betöltötték már a tizennyolcat. Intergalaktikus kódokkal üzennek, és „alkalmas' vagyok rá, hogy megfejtsem őket. A rossz boroktól olyan érzelgős leszek, ellágyulva hallgatom a tücsköket. Torkon ragadnak harmonikus hangzatok, a zene szép belehalni akarok- Legyen sötét, legyen örökké sötét, az éjszaka csillagokig nyíljon szét!